2016. március 13., vasárnap

EPF - Ötödik feljegyzés

Ötödik ötödik ötödik.
Ha valaki nagyon szereti a macskákat, vagy cicákat, most ezt ne olvassa el.
Ötödik ötödik ötödik.

Mindenkinek van szomszédja, és mindenki el tudja magában dönteni, szereti e őket.
De hogyha valaki egy tömblakásban él és még soha nem beszélt a szomszédjaival ne állítsa, mennyire idegesítőek. Jöttem fel a másodikra és éppen egy nő tartott előadást arról a gyerekének, a kétszázhetes lakásban olyan idegesítő nő él, hogy akármikor beszélnie kell vele, vagy a nő megközelíti, fusson.
És még tőlem kérdezik a emberek, miért ilyenek a mai fiatalok. Futásra tanítani valakit. Ugyan.
Én a kétszázkilencesben lakom. Pontosabban élek.
Az nem lakás, ami ott történik.
Szüksége van szomszédokra az embereknek, máskülönben nem lenne kit szidni a folyosón, ahol szinte biztosan meghallja az illetékes ember, kivéve ha másik szinten lakik, de onnan nem szokták ismerni egymást. A kétszáznyolcas üres. Évek óta. Nem tudom mi történhetett ott, de egyszer megfordult a fejemben, hogy megveszem azt, és akkor lenne egy szomszédom, mert hát a kétszázkilences már a sarkon van, és a kétszáztiztes már a köznyelvben csak háromszázegyesnek van meghirdetve. Sajnálom a lakásokat. A páratlanok többségben vannak, és elnyomásban tartják a páratlan számúakat.
Érdekelt ki lakik a kétszázhetesben, ezért fogtam magam és átsétáltam.
Jó napot, a kétszázkilencesből jövök, tudja, a prímszámok közül az egyik a szinten. Cukrot szeretnék. Csókolom. Csak cukrot szeretnék kérni.
Megyek fiacskám, várj egy kicsit.
Kikiáltott egy idős hölgy, hallottam, ahogy a hintaszék nyikorog és fájdalmasan felsegíti az öregasszonyt, mert egyedül, az ő segítsége nélkül képtelen felkelni.
Jöjjön be kisfiam, mindjárt megnézem van e cukrom. Gyere ülj le addig, főzök neked kávét jó?
Hát, rendben van. Véletlenül kopogtam csak be, nem tudom miért kellett nekem ilyenbe belekeverednem, de amikor kimondtam először azt hogy Cukrot szeretnék kérni, máris megbántam ezt az egészet, és inkább azt az anyukát kellett volna megvernem és megtanítani a rendes viselkedésre és a gyereknevelésre, nem pedig a nénihez jönnöm és vele foglalkozni.
Ó nézd itt jön Sicc. Sicc nagyon aranyos macska, csak nagyon sokat nyávog.
És erre a mondatra a macska elkezdett nyávogni. Miért macska és miért nem cica? A cicákat szeretik emberek, nem csak felszínesen. A macskákat nem szeretik, vagy ha igen, akkor csak felszínesen. A felszínes szeretet miatt máshogy kell hívni őket. Sicc pedig odajött hozzám és nyávogott. Megállás nélkül. Bennem pedig az öregasszony folyamatos beszéde és a macska nyávogása egyre jobban idegesített, de hát mit lehet tenni. Fogni a macskát, megsimogatni, tűrni közelről ahogy nyávog, majd odasétálni az ablakhoz és kidobni. Nem olyan erősen, mégiscsak egy öregasszony macskájáról van szó, akinek sicc a neve, és az emberek még annyira se méltatják, hogy nagy betűvel írják a nevét, és cicának hívják.
Kinyitottam az ablakot, kidobtam Siccet, mondtam neki hogy Sicc, mintha magától ugrott volna ki, a néni pedig felém fordult, látta hogy kétségbeesetten nézek ki az ablakon, de félreértette, mert nem a macskáért aggódtam, hanem azért, hogy ő bizony vissza akar jönni, nem pedig elmenekülni a kicsit süket nőtől, mert nem kellemes azt hallani nap mint nap.
Képzelje fiatalember, amikor fiatal voltam, szinte annyi idős mint maga, kezdte nagy lelkesen a mesélést, mindig elmentünk mulatozni a barátaimmal. Jó kis szórakozóhelyekre, amik akkor voltam, amikor én fiatal voltam. Aztán jött mindenkinek a házasság meg a gyerek és a mulatozások helyett csak a macskával tévézés maradt. Pedig hogy szerettük mi a zenéket! De nem baj ez, szeretem Siccet. Hol van az a cicus?
Hol van a macska?
Igen-igen, hol van Sicc?
De most macska vagy cica?
Nem mindegy az, jajj fől a kávé. Megyek leveszem. Jajj csak meg ne égessem magam. Rossz dolog az embernek, ha ilyen idősen lesz valami baja. Nagyon nehezen jön ki belőle. Bezzeg amikor mulatoztunk. Minden másabb volt.
Én pedig egyre jobban elkezdtem a gondolataim világába merülni. Nem érdekelt már a cukor a nőt sem érdekelte, akarom mondani az asszonyt. A macska megállás nélkül nyávogott az ajtón kívül, sírt szegény, mert tudta, hogy kimarad valamiből, ami fontos számára, de az embereknek csal felszínes beszélgetés.
Elnézést hölgyem, de most oda fogok menni maga elé, elveszem a kávét és az arcába öntöm, hogy leforrázza magát. De utána majd szabadkozok, hogy elnézést, asszonyom, ez nem direkt volt. Felkapok két szem kockacukrot, és elfutok, vissza a lakásomba. Aztán hogyha valaki csenget, majd úgy teszek, mintha nem hallanám, de valójában tényleg nem fogom hallani, mert nincs csengőm.
Sajnálom.

Utóirat, a macska kint van valahol a folyosón, de amióta találkoztam vele, feldobtam két szintet, és le egyet. A harmadikon keresse, szerintem ott lesz. Hacsak nincs azon a szinten is valami macskautáló, aki megszabadult tőle. 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése