2016. március 11., péntek

EPF - Negyedik feljegyzés

Hát. Mindenkinek vannak álmai.
Meg módszerei, hogy hogyan alszik el.
Lássuk.


A doktor azt mondta, hogyha majd valamikor nem tudok aludni, számoljak virágokat a fejem fölött. Vagy kis futkosó gyerekeket.
Lehetőségnek mondta a bárányok számolását is. Egy bárány. Két bárány. Három bárány.
Nem nagyon szoktam alvászavarral küzdeni.
De persze, nekem is voltak hullámvölgyeim.
Amikor nem tévedt egy kis kóborcica, vagy nem jött egy csoki-árus kisfiú az utcánkba, elkezdtem aggódni, mi esz most így velem.
Akkor kezdtem el barátnőt keresni magamnak, de hamar rájöttem, az sem nekem, sem pedig a társadalomnak nem tesz jót.
Hogy miért nem?
Képzeld csak el, mi lenne a gyerekemmel, ha unatkoznék. Ne. Igazad van, inkább ne képzeld el. Felesleges.
Szóval amikor álmatlan voltam, elkezdtem számolni a kis ártatlan bárányokat, ahogy ugrándoznak át egy asztal fölött. Az asztal fémből készült, szépen csillogott a felülete. Körülötte kések voltak, meg ilyesmi szórakozásra alkalmas eszközök. Mellette ültem én. Egy kis széken, békésen számolgatva a kis bárányokat, ahogy ugrándoznak össze-vissza, mintha lenne valami értelme is a tettüknek.
A távolban kávéfőzőt hallottam, odasiettem a fehérség széle és a székem közti konyhába, mert hát a kávét nem szabad hagyni, mert ha megég, akkor nem lesz finom.
Kiöntöttem egy kis csészébe és nekiláttam.
Menet közben fujdogáltam.
Nem, doktor úr, most nem kell azért furcsának néznie, mert kávét iszom. Attól hogy még vannak problémáim, cselekedhetek hétköznapi dolgokat is, nem? De. Vagy esetleg kifogása van? Remélem hogy nincs. Vagy ha van, szerintem jobb ha magában tartja, és nem beszéljük meg ezt az egészet.
Hogyha arról kezdenék tárgyalni, milyen lenne megenni szépen lassan egy olyan birkát, azt mondom, elítélhetne. Vagy hogyha az egyikkel beszélgetni kezdtem volna.
Tudja, füves kávé, meg egyéb ilyesmi dolgok miatt elítélhetne.
De én ehelyett csak iszogattam a kávét és vártam, mikor esik le egy a kis asztalomra.
És ha elfáradva lihegett ott egy, odamentem. Leraktam mellé a kis kávém, fogtam egy kést. Szépen lassan levágtam a bundát. Majd a bőrt. Majd a szerveket kiszedtem.
Akaratoskodott. Nem akarta elengedni az életét.
Én pedig válogattam.
Ők pedig szépen sorban jöttek és elengedték magukat.
A vér pedig csöpögött le a fehér álomfelhő padlójára. Aztán szépen lassan a valóságba.
Szép álmokat.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése